Templomunk

 

Görög katolikusok Szerencsen

Szerencs, Tokaj-Hegyalja legrégibb görög katolikus parókiái közé tartozik. A Rákóczi útból északi irányba elágazó Ondi út vezet a városfölé magasodó hegy oldalában álló görög katolikus templomhoz, amely építésekor még a település szélén, a határban állt.

A Hegyaljai esperesség 1912-től kezdve a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye Zempléni főesperességhez tartozik, korábban azonban a 13 vármegye fölött joghatóságot gyakorló Munkácsi Egyházmegye részét képezték a Hegyalja görög katolikus parókiái,köztük Szerencs is.

A keleti rítusú keresztények megjelenése a városban a XVII. századra tehető. Szerencs ekkor a nagy kiterjedésű Rákóczi birtokok egyike volt, ahol a törökök rendszeres betörései és a gyakori járványok miatt a munkaerő rohamosan fogyatkozott. Pótlásra a birtoktest gazdatisztjei a sűrűn lakott Sárosvármegyéből hozattak jobbágyokat az aratáshoz, a szőlőművelés egyes munkálataihoz. A hat-nyolc hetes hosszú robothoz alkalmazott emberek ilyen nagy távolságra történő uatztatása nem volt gazdaságos, ezért családostól telepítettek át a makovicai uradalomban élő jobbágyokat a gazda nélkül maradt szerencsi telkekre. A szervezett migráción túl, a spontán költözések révén is jelentős létszámú Kárpát-vidéki ruszin népesség telepedett le e helyen.

 

A templom építéstörténete

A szerencsi görög katolikus parókia alapításának évében, már 1716-ban felhúzták egy paticsfalú,fazsindelyes ,torony nélküli templomot,illetve parókiát, melynek első lakója Puskárszky János volt. A templomot a század közepére felújíthatták, mert az 1751-ben végzett kánoni látogatás során Olsavszky Mihály Mánuel pöspök (1743-1767), aki faluról-falura bajárta a joghatósága alatt lévő vármegyéket, arról számolt be, hogy a szserencsi templom kőböl épült,de mész és homok nélkül, agyag kötőanyaggal. A templomot Bizáncy Gennadius György püspök (1716-1733), míg a két harangot Barkóczy Ferenc egri római katolikus püspök (1744-1761) szentelte meg. A leltárban ekkor szerepelt egy cink fedeles cibórium, egy cink és rézkehely diszkosszal,ezüst kanálka és csillag, valamint oltár terítők, kehelytartók, négy cink gyertyatartó és három miseruha. A templom a szükséges képekkel, feltehetőleg ikonosztázionnal is el volt látva. Minden szükséges szertartáskönyvvel rendelkezett, de prédikációs könyv nem volt egy sem. Puskárszky parókus kezdett adományokat gyűjteni egy új kőtemplom építéshez, mivel a régi már romlásnak indult. Az építéshez viszont az egyházközség történetét elsőként megíró Dudinszky Antal parókus (1828-1832) (Görög Katolikus Püspöki Levéltár, Nyíregyháza) szerint csak Kőszeghy György parókus (1771-1778) idején kezdődött el, és még utódai idejében is folytatódott, fölszentelése 1798-ben történhetett meg,az Istenszülő elszenderülése (augusztus 15.) tiszteletére, azóta is ezen a napon van a templombúcsú. A szenetlés évének októberében, Laczkó Péter parókus (1796-1802) 150 rajnai forintot kapott a Mádon időző, gróf Batthyány József (1776-1799) bíboros prímástól, minden bizonnyal az ekkoriban épülő toronyra, amelyet csak 1799-re tudtak befejezni. A tornyot 1855-ben megmagasították, a sisak bádogfedést kapott. Ez alkalommal Gulovits Antal segédlelkész (1853-55, majd parókus 1867-ig) üzenetet helyezett el az utókor számára. A torony gombjában, az ovális alakú fémdobozra, a templom 1967-es felújítása közben találtak rá. A dobozkában a korabeli, főleg 1848-as dokumentumokon kívül, a szerencsi görög és a római katolikus lelkészek kézzel írott levele is elhelyezésre került. A következő nagyobb renoválása Bányay János 55évi működésére tehető, aki 1867-től volt pap Szerencsen, és több maradandó értéket alkotott az egyházközség és a város számára is. Mivel nőtt a görög katolikus hívek száma, hiszen a 24 filiával összesen már 1352-en voltak, ezért a parókus 1888-ban a templomot kívül-belül renováltatta, a régi lócákat stabil padokra cserélték, 1898-ban a belsőt keramitlapokkal burkolták (az évszám olvasható a szószék lépcsője alatti burkoló lapokon), 1904-ben kórust emeltek a férfiak számára, 1909 nyarán Mihályi Béla egyházi műfestő 300 koronáért az egész templomot „művészileg" kifestette. Néhány évvel korábban Bányay felújította és kibővítette a parókiát is. Beruházásaihoz jelentős támogatást szerzett gróf Andrássy Dénestől és magától és császártól, Ferenc Józseftől. A két háború közötti időszakában, Fedák Miklós parókus (1922-1935) is restauráltatta a templomot, bevezette a villanyt, ekkor új Mária-oltár is készült. Utóda, Szuchy Elek  (1935-1949) 1938-ban, kb. 3200 pengő költségen vásárolt orgonát, majd 1942-ben kívülről renováltatta az épületet, valamint felújították és bővítették a parókiát. Ebben az időszakban új templomot is akartak építeni, de a politikai változások és a hívek anyagi ereje ezt végül nem tette lehetővé. A templomot kőfal övezte a XIX. század végéig, ezután a ma is meglévő kő lábazat vaskerítést emelték. A kovácsoltvas kaput, felirata szerint Gajdos István és neje készíttette 1911-ben. A kapun belül jobbra álló kőkeresztet Katona Mihály 1847-ben állíttatta. A fém alapra festett korpusz teljesen tönkrement, helyette 2003-ban készült jelenlegi, Becske József alkotása. A templom külső, dörzsölt vakolatát 1990-ben megújították. Az átalakítás során a jellegzetes barokk színeket, az ajtó és ablaknyílásokat keretező díszítő festést elhagyták, ezzel megváltoztatva a templom egész jellegét. A toronyban két harang van. A kisebbiket 1892-ben, a nagyobbikat 1949-ben öntötték Budapesten.

A templom főkapujának vasszárnyai a rajta olvasható évszám szerint 1906-ban készültek .A Toronyaljat két  kisméretű csehsüveg boltozat fedi, innen nyílik a templom kosáríves,egyszerű kőkertes kapuja, amelynek zárókövében az 1799-es évszám – a templom befejezési dátuma – olvasható. A  hajót három cseh süvegboltozat fedi,a boltívnek tartó pillérek gazdagon profilozott párkánnyal záródnak , a hosszanti szakaszán fiókos dongaboltozatot építettek. A szentély közepén áll a falazott főoltár,a középtengelyben pedig a trónus helyét jelző fülképp alakította ki.

Az úgynevezett külső  szentély (szólea, az ikonosztázion  előtti, a hajó járószintjénél  egy lépcsőfokkal magasabb szakasz) északnyugati végénél emelkedi a hangvezető nélkül, hatszögű kosárral kiképzett falazott szószék.

 

 A főoltár és az ikonosztázion

A templom berendezésének legfontosabb elemei,a főoltár és az ikonosztázion egy időben készülhetett, hogy pontosan mikor, egyelőre nem ismert. A faragott berendezés szerkezeti megoldása és faragványainak alapján feltételezhető, hogy a XVIII. század végén a Délvidékről Egerbe költöző és ott letelepedő ortodox fafaragó, Jankovich Miklós műhelyében készült, ahol az ország legmonumentálisabb ortodox ikonosztáziumait  (Pest, Eger, Miskolc) is faragták. 1799-ben a hajdúdorongiak is vele szerződtek a templom berendezésének elkészítésére, amelyet 1802-re kellet befejezni. Valószínűleg ez után kaphatott megbízást az itteni munkára, mivel a szerencsiek 1799-ig még a templom épületének befejezésével lehet tek elfoglalva.

A főoltár faragott baldachinját négy, az oltárasztal sarkain álló, kompozit fejezetű oszlop tatja, A tabernákulum egy lépcsőzetesen kialakított emelvényen áll,  amelynek közepén faragott, szép copf-minta kapott helyett. A tabernákulum ajtaja faragott rácsmotívummal díszesen faragott keretben, vászonra festve, Keresztre feszített  Kristust ábrázoló képet erősített oltárkép gyanánt. A szerencsi baldachin és tabernákulum párdarabjának tekinthetőek az abaújszántói görög katolikus templomban álló oltár hasonló elemei, amelyek feltételezhetően szintén Egerben,Jankovich Miklós tanítványainak, Pádits Péternek a műhelyében készült 1820 körül.

Az ikonosztázion az egész diadalívet körülveszi, szerkezetét a dús, áttört ornamentális faragványok könnyeddé teszik. A faragott állványzat harmonikus ritmikáját az alsóbb szinteken és a középtengelyben alkalmazott építészeti tagozatok-oszlopok, párkányok stb.-váltakozó hangsúlyú alkalmazása szabja meg.

A képfalon 55 ikon helyezkedik el. A négy nagyméretű alapkép (balról  jobbra haladva:Szt. Miklós püspök, Istenszülő a gyermekkel, Tanító krisztus, Az Istenszülő elszenderülése) között három ajtó nyílik. A középső Királyi ajtón ritka megoldás, hogy nem az Örömhírvétel, hanem Mária tisztaságra is utaló két ószövetségi jelenet. Jákob álma, illetve Mózes az égő csipkebokor előtt kapott helyet. A négy főikon konzolasztalai alatt további négy, ószövetségi áldozatokat bemutató jelenet látható (Káin és Ábel, Noé, Melkizedek áldozata, Izsák föláldozása). A diakónus kapukon Gábor és Mihály arkangyal képe szerepel, az ajtó ívek fölött képmezőkben egy-egy kerub jelenik meg. Az ikonosztáz középtengelyében az Utolsó vacsora,majd Krisztus, mint nagy főpap látható,teljes püspöki ornátusban, fölötte Isten-szem kompozíció,faragott sugaraktól övezve. Az ormozat közepén Krisztus a keresztény, valamint az őt sirató Istenszülő és János evangélista kapott helyet.

A képfal második sorát hat-hat ünnep alkotja,míg a harmadik sorban hat-hat apostol álló képe szerepel. Az oromzatban a próféták hat-hat medalion, félalakos képe jelenik meg,dús faragás között. Sem az apostolnak,sem a prófétáknak nincsenek felirataik, azonosításukat részben az attribútumok segítik, de a próféták többségénél ez is hiányzik

Az ikonosztáz festőjét írott források alapján nem, csak a képek stílusa alapján sikerült meghatározni, legközelebbi rokona a hajdúdorongi ikonosztáz képei.

A hajdúdorongi templom berendezésének aranyozására, festésére, az ikonok elkészítésére 1808 augusztusban szerződtek Hittner Mátyás és Szűts János festőkkel, miskolci lakosokkal. Az egész munkáért 12000 rajnai forintot kértek, három évre rögzítették a fizetés ütemezést. A határidőket végül nem tudták tartani, ezért előbb a várost,majd egymást is hibáztatták. 1813-ban Szűts egy beadványt készített a dorongi városi tanácsnak, amelyben Hittner hibájának tűnteti föl a késedelmet, és szemére veti,hogy 1812-ben hónapokat töltött a Hegyalján képek, portrék festésével, de dolgozott a szerencsi templomban is.

A szerencsi egyházközség számadáskönyve is fönnmaradt 1809-től kezdve, amelyből az derült ki, hogy 1812-ben egy sajnos név – dorogi festőnek 330 majd 1415rajnai forintot fizettek, minden bizonnyal az ikonosztázért. Más forrásokból azt is lehet tudni,hogy a régi ikonosztáz képeit 1813-ban a perei egyházközségnek adták el, mindössze 24 forintért. Feltételezhető, hogy a szerencsi ikonosztázionon Hittner Mátyás dolgozott.

A szerencsi képek, különösen az ószövetségi jelentek, valamint Krisztus főpap ikonja, aztán az alapképek arcai, de az ünnep- és apostol-sor többi kompozíciója is nagyon szoros rokonságot mutat a dorogi ikonokkal, bár több esetben a szerencsi képek színvonala nem éri el a ottaniakét, ami arra utal, hogy Hittner valószínűleg nagy teret engedett a segédeinek is ebben a munkában.

Egyébként a két festő viszont annyira elmérgesedett, hogy Hittner elhagyta Dorogot, és Kassára telepedett, közben tovább dolgozott más görög katolikus templomok számára is (Tokaj, Baskó, Leleszpolyán).

Az ikonosztázion állványzata eredetileg kékre volt festve, jelenleg fehér. A XX. században az ikonok hátterét barna helyet kékre festették, a prófétaképen a figurák egy részét is jelentősen átfestették.

 Falfestés

A szentély boltozatán Szentháromság, a hajóban a Szentlélek alászállása, Szűz Mária elszenderülése és a négy evangélista medalion képe, a karzat felett lévő boltszakaszon Krisztus sírba tételét festette meg Mihályi Béla festő a korszakra jellemző, bizantinizáló, realisztikus stílusban

Orosz Zoltánné