Az egyházközség

Az 1646-os ungvári unió megkötéséig, a mai görög katolikusok az ortodox egyházhoz tartoztak, az uniót követően viszont a katolikus egyház részévé váltak. A helyi görög katolikusok a XVIII. század elejéig a (Bodrog) Olaszi anyaegyház filiájaként működtek. 1715 decemberében a közösség tanácsa úgy döntött, hogy saját parókiát állítanak fel. levéllel fordultak akkori úrnőjükhoz, hogy támogassa kérésüket. Gróf Aspermont Góbertné, Rákóczi Julianna, az egy hónap múlva keletlezett válaszlevelében nemcsak támogatásról, hanem anyagi segítségről is biztosította szerencsi jobbágyait. Kegyúri támogatásának köszönhetően 1716-ban önállósodott a helyi görög katolikus filia, s az új lelkész számára házat is emeltetett birtokrészén. Az első parókus Puskárszy János lett.

A mezőváros görög katolikus közössége a XVIII. század második felére a Hegyaljai esperesi kerület parókiái között a legnagyobbnak számított. Az 1751-es canonica visitatióban még csak két filiája van Szerencsnek, Ond és Bekecs, de 1792-ben már 16 filiát említenek az összeírások. Szintén ebből az évből, Sándor Mihály Lelkészségének idejéből maradt ránk egy felmérés, amely rögzíti a szerencsi parókiához tartozó filiákat.

Az 1806. évi összeírás szerint viszont, a Hegyaljai esperességen belül a Szerencsi Parókiához tartozott a legtöbb filia. Helyben 213, a 15 filiában együttesen pedig 875 görög katolikust tartottak számon.

Boksay János Puskárszkytól a lelkészi hivatalt 1754-ben vette át, és 17 éves működése alatt megszervezte a görög katolikus gyerekek négy osztályos oktatást. Az iskola későbbiek során sokszor szüneteltette tevékenységét: hol kevés volt a gyerek egy tanító eltartásához, hol pedig megfelelő tanerőt nem kaptak. Ilyenkor a római katolikusiskolában tanultak a görög katolikus fiatalok. Az iskola helyzete végül a XIX. század első harmadában konszolidálódott annyira, hogy azután az 1948-as államosításig folyamatosan és eredményesen működött. Bányay János (1867-1922) parókus új iskolát emeltetett, melynek költségét teljes egészében Andrássy gróf finanszírozta. Az intézmény 1901-es megnyitásakor a parókus olyan alapítvány létrehozását kezdeményezte, amely kamataiból két szegény sorsú, jó képességű gyerek tanulhatott tovább mindaddig, amíg az 1926-os infláció el nem értéktelenítette a tőkét. Bányay János több évig volt a kerület katolikus iksoláinak tanfelügyelője, majd a környékbeli parókiák esperese. Ebben a tiszteségében aktívan támogatta a magyar nyelvű liturgia bevezetését. A XIX. század  során egyes filiák más önnállósult egyházközségekhez kerültek, helyettük Szerencshez csatolták Harangod híveit. Az összlétszám így 266 fővel gyarapodott. A megnövekedett terület lelki gondozásához segédlelkészt kértek és kaptak a munkácsi püspökségtől. Ebben a században folytatódott az egyház anyagi gyarapodása is. A kántortanítóknak és segédlelkészeknek külön lakásokat építettek. Az első világháború végére, a parókia történetében a legmagasabb hívek számát jegyezték fel, annak ellenére, hogy a filiák száma 11-re csökkent. Az egyházközség létszáma 1878 főre nőtt, melyen belül a legnagyobb emelkedés Szerencsen volt, 350 fős gyarapodással. A trianoni békével lezárult első világháború nagy gazdasági visszaesést okozott, s csak az 1930-as évek közepére tudott talpra állni az egyház is. A második világháborúval, több gazdasági és ideológiai válsággal sújtott XX. században a görög katolikus egyházközség élete is zaklatottá vált. A bekecsi filia 1946-ban önállósodott. Az államosítás évében, 1948-ban a filiák száma lecsökkent tízre, így a hívek száma is 1500 alá esett. A gyors és erőszakos intézkedések következtében a szerencsi parókia is elveszítette a létalapját biztosító birtokait és iskoláját. Szerencs tanácsa a parókia Kossuth utcai telkét kisajátította, mert 1969-ben bérházakat emeltek a helyére. A szerencsi egyházhoz jelenleg már csak Legyesbénye, Monok, Taktaharkány és Ond tartozik.